Szoboszlai Dominikot kritizálták az angolok amiért Nuneznek passzolt

Szoboszlai Dominikot kritizálták az angolok amiért Nuneznek passzolt

Az angolok szerint Szoboszlai hibázott mikor Nuneznek passzolta le, egymagának kellett volna berúgni a helyzetet, jó technikás játékos megoldotta volna, legroszabb esetben szöglet Nuneznek értelmetlen volt bepasszolnia

Domra nem jellemző hogy önző lenne, most mint jó párszor annak kellett volna lennie. Fontos passzokat adott nem volt rossz meccse

 Darwin Núnezhez passzolt, más kérdés, hogy a csatár fölé vágta az üres kapus ordító ziccert. Így pedig sokan Szoboszlait is támadták, amiért nem lőtt maga a kapuba. Arne Slot erre a helyzetre külön is kitért a meccs után.

Amit én láttam, az egy hihetetlen passz volt Conor Bradley-től, és egy micsoda energikus elfutás Szoboszlai Dominiktól, aki szerintem tökéletes döntést hozott, hiszen egy az egyben állt a kapussal, és ebből egy üres kapus ziccert alakított ki. Persze Darwin nem a jobbik lábával lőtt, hiszen jobblábas, de így is nagy lehetőség volt.

– Nagyon peches volt, ezért reméltem, hogy lesz még helyzete, mert egy olyan játékos, mint ő (Núnez), valószínűleg nem hagyna ki két lehetőséget egymás után. És nagyon közel is volt utána, amikor Martínezzel nézett szembe, de a kapus nagyszerűen megszerezte előle a labdát. Mindannyian csalódottak vagyunk, de normális, hogy egy játékos, aki ilyen lehetőséget hagyott ki, mindig egy kicsit csalódottabb, mint a többiek.

By admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük