A Ferencvárosi TC vezetőedzője úgy véli, sokat kell fejlődnie a csapatnak ahhoz, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért.
„A Plzen elleni vereséggel sajnos véget ért számunkra az európai kupaidény, de most még hatással van ránk a folyamatos terhelés a kettős szereplés miatt. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy mivel jár, hogyha a csapatnak egyszerre több fronton kell helytállnia, így nem keresünk kifogásokat, főleg nem egy ilyen mérkőzés után. A futballban az a jó, hogy mindig jön egy következő összecsapás, amelyen lehetőséged nyílik a javításra. Elsősorban egyéni szinten kell fejlődnünk, ahogy korábban már elmondtam, karakterekre, vezéregyéniségekre van szükségünk” – mondta Keane, aki arra is kitért, min kell változtatnia a Fradi játékában.
„Egyértelműen intenzívebben, gyorsabban, agresszívebben kell játszanunk, mint a Plzen ellen. Nem vettük fel a versenyt a játék egyik elemében sem, sokkal minőségibb futballt kell produkálnunk. Különösen a támadóharmadban kell javulnunk, helyzeteket kell kialakítanunk, amiket értékesítenünk is kell. Mindenkitől jó teljesítményt várok el, aki pályára lép, és megkapja a lehetőséget a bizonyításra.”
Az ír szakember azt is elárulta, hogy ugyan az elmúlt napokban a csehek voltak a fókuszban, közben azért a fehérváriak elleni összecsapásra is készültek.
„A stáb mindig előre tekint, és bár én sokszor hangsúlyozom, hogy a jelenben élek, ez egy olyan szakma, ahol elengedhetetlen, hogy valamennyire előre gondolkozz. Felkészültünk a vasárnapi találkozóra, hiszen tudjuk, hogy a hazai ellenfelek mindig extra motivációval készülnek ellenünk, és igyekeznek megnehezíteni a dolgunkat.”
Keane szerint a mérkőzés szempontjából nem igazán számít, hogy a Vidi sem kezdte a legjobban a tavaszi szezont (első három bajnokijából kettőt, a Paks és a Győr ellenit elbukta, viszont a Puskás Akadémia ellen győzött 1–0-ra).
„Sajnos mi rajtoltunk jól, így elsősorban azzal foglalkozunk, hogy mi hogyan találhatunk vissza a győztes útra. Tisztában vagyunk vele, hogy az NB I-ben nehéz ellenfelekkel nézünk szembe, és sokat kell fejlődnünk, hogyha az idény végén a magasba akarjuk emelni a bajnoki serleget.”