Csányi Sándor kritizálta a magyar klubokat a válogatott szereplése miatt
Ezzel szemben az Eb-n a keretben többen sérültek voltak, a szokásos kezdőcsapatból néhányan meccshiánnyal érkeztek, nem voltak jó formában lévő helyettesek, továbbá a korábban nem tapasztalt egyéni hibák és játékvezetői tévedések is befolyásolták az eredményeket.
– Mindezek mellett, amint Marco Rossi is nyilatkozta, a Svájc elleni mérkőzésre a taktikai felkészülés és a játékosok koncentrációja sem volt tökéletes.
Egyrészt, bármilyen jól is játszik a kezdőnk egy mérkőzésen, jelenleg nincs huszonöt, más szóval minden pozícióban két nemzetközi képességű válogatott játékosunk. Másrészt nem szabad nem észrevenni, hogy a válogatott és a Ferencváros elmúlt öt-hat évben elért vitathatatlan sikerei mellett az NB I színvonala, klubcsapataink nemzetközi szereplése, az utánpótlásképzés hatékonysága elmarad ettől a szinttől.
A vb-re jutás esélyeiről
Ebbe a szűk létszámba bekerülni nagyon nagy kihívás lesz. A Nemzetek Ligájában több mint két éve a legjobb nyolc európai ország közé rangsorolnak bennünket, a FIFA-ranglistán pedig jelenleg a 15. európai ország vagyunk. Ez alapján azt hiszem, gondolkodhatunk a kijutásban. via:Csakfoci.hu