Ennyi pénzt keresett a Ferencváros az Európa Ligával
A Fradi már több mint másfél milliárd forintot kapott az Európa Liga-ligaszakasz kiharcolásáért
FTC sorozatban hatodszor főtáblás, ebből negyedszer az Európa Ligában, az pedig pénzügyi szempontból is fontos volt, hogy a második számú kupasorozatban folytathatja a Fradi, nem pedig a KL-ben, hiszen ez kedvezőbb anyagi forrásokhoz juttatta így már most a klubot.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) oldalán található hivatalos dokumentum szerint a 2024/25-ös idényben az EL-főtáblára jutás minden együttes számára 4.31 millió euró bevételt jelent – ami átszámítva nagyjából 1 milliárd 691 millió 742 ezer forint -, míg a Konferencia Liga-főtábla esetén ez az összeg 3.17 millió euró lett volna.